Vadalmát szeretnék
látni a fákon,
piros bogyókat
kecses bokrokon
édes ragacsra szálló
mézittas legyeket
sürögni a nyári
szélben szabadon…
Fejfákat, miket
megrágott az idő,
szomorba forduló
szemeket,
ha a jég a búzát
elverte,
szitkokat akarok
látni emberek…
Átkokat, melyek
testesülnek,
egy darab Radai
Rossebet,
ébresztőt kiáltanék
a világnak:
- A közönyötök öl
meg titeket!
Felhőtornyokat, s az
égből földre omló
zivatar tengert
üvöltenék torokból,
villámszaggató
nézéssel néznélek,
torkodat tépné szét
a végzet,
s ordítanád - ó azt
szeretném látni -:
-
Szabad lehetek, mint ˝akárki˝!
S kacagnál… kacagnál
mindenen,
Emberi részednek
Isteni részed,
necsak hidd, érezd…
sosem volt idegen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése