valahol valakinek
fia, leánya,
halld jól a Napok
fénylő zenéjét,
borulj tavasszal te
is virágba,
fogd a fagy kezét,
míg ereidben
jajjba fonódik a hit
nélküli isten
égj és fagyj meg,
hogyha fáj minden,
mi magadból fakadó
hiány…
… az Ihlet…
Mint kavics lobban
el tűzként,
mert szétreped,
elpattan az anyag,
ha kifordul az izzó
föld rögéből,
mi rég ott pihent
kérges talpad alatt.
Kivet magából örökre
álmod,
- a szél elfújta
szerelmedet -
mit a tér szálai
köréd szőttek,
- hálóként rezzenő
lelkedet -
így terítem rád, ó
múló idő,
mit jelentett e
kopott, szőtt test…
… a Halált…
Por leple alatt e
világtalan csendben
éled fel bennem a
rég szunnyadó
- égi felhő -
barlangok mélységei,
megbúvó patakok
- halk kísérők -
folyók sodrásában
úszó hajók evezői
- ritmusra járók -
táncolnak ősrégi
virágot, s szirmait
rajzolva arcomra
most…
… az Ébredést várom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése