Ezüst szálon
inga lelkem
lendül, óratestem
kongva szól,
elüti a delet…
Atomi méreten
messze túli
kis világomban
hol itt vagyok,
hol nem tudom
hol lehetek…
Vékony anyagba
sodrott valóm,
s színűségem,
elgondolkodtat,
támpontot nem
kínál nekem…
Óra vagyok,
az idők múlását
mérem, s nékem
nincs semmim,
mégis létezik
eonokkal mért
Örök-ségem…
Metafóra,
létezni egy
másik szóra
válaszként,
benne feloldva
Önmagunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése