Szingularitás

Ülök egy szingularitás kókadt peremén,
hol hátat fordít a hang és a fény,
meggondolja magát a gondolat,
ki ide belép, nem más csak áldozat,
sajátos életterem álmokkal mérem,
ahogy bomlódnak szubatomi téren,
konstans állandóként káosz éltem adom,
képletekkel kifejezni?
na ezt inkább hagyom,
félj vagy ne félj,
oly mindegy miként léped át,
eseményhorizontom sosemvolt ajtaját...

Analógiák,
tudástól terhesek,
tömegük értéssel arányos rendszerek,
fiktív belső világ? minden létező,
ad e életednek értelmet más erő?
mi túl van rajtad, merre elindulsz,
s hova vissza érsz,
mikor elfordulsz
Istentől,
magadtól,
világtól s a Csend
belengi az univerzumot,
ez itt a Rend,
szembe sülve,
égve saját haragod tüzében,
robban a káosz,
kitágulsz,
átengeded sorsodnak lényed,
mint mondtam anno,
Analógiák,
ha életed annak véled,

vagy vegyük a filozófiát...
Vaságyas súllyal épül ránk
a belénk nevelt,
ránk szerelt tartalom,
évtizedek telnek el,
míg kifejezed azt,
mi igazán hatalom,
teremtésre képes,
s rádöbbensz,
hogy több vagy mint
csont, vér és szép test,
több mint a vélt,
a valós lényeg,
ha elengeded félelmeid,
szárnyalhatsz,
átrepülhetsz a Napon,
eléghetsz...
túl ez események horizontján,
túl tér és idő változó pontján,
túl félelmeken és vágyakon,
ülök egy szingularitás kókadt peremén,
hol hátat fordít nékem a hang és a fény,
meggondolná magát a gondolat,
ki ide belépsz, nem vagy már áldozat...

2004.08.16.