Világba ki sóhajtva oltja szívét..

Világba ki sóhajtva oltja szívét,

romantikát ráncol homlokán,

s szarkalábak mögött a mosoly

végtelen életöröm-szál,

felfutott édes-sós búskomor

kúszónövény-kénybe foglalt

vágyorientációs ábrázat-káprázatod

fintorog rád, mint örök Fúriád,

veleig belédfoltozott emlék önmagad,

rég oly végtelennek látott Szép Világ…

Vajon most merre tart Csillagom?…

Vajon most merre tart?

Csillagom alámerült a déli

Éj-Óceán habjaiba, s lent a mélyben

sosem látott lények dalával

sodródik messze-messze el,

körötte pislákol, lobban néha fel

az élet-félek-élek-érzés-képzet,

az Idő még meg sem született

mikoron megragadt a Semmiben

e Szó, az Igézet, a Végzet…

Alattam Űr, s felettem Homály…

Alattam Űr, lobogó Mélységes Fekete,

s felettem a Homály lelke:

Álomképzet Remegtető.

Halk alamizsnát kérő két kézbe

kulcsol mintát Éhes-Énbe,

Szellemből Szerelem sző képeket,

ékes Kelme-Elme testet öltött

képzelet ruhája öleli körbe,

Kezében Evező, körme letörve,

haja kócos Sötét Talány,

benne csillagsorsok sora,

ragyogó vágyba oltva,

végtelen, Abszurd Magány…