Éles illatok közé harmatként csempésztem lépteim,
s a kora reggel madárhangú ébredése láttán
már más lélekből fakadtak ki nem mondott szavaim…
Strófáim "Jajj"-t veszékelve sírtak,
"mím" művészet volt az elkerült,
haragos, kényszerből írt sorok
közé a régmúlt hangtalan elmerült…
Csókos jegyesemként bújt belém a szél,
s borzongatott - mily rettenet:) -
élvezve, ahogy lelkem életre kél,
mély, s régi dallamot dúdolt bennem
egy ősöreg gyerek:
"Van hely,
hol nincs más…
mitöbb, csak Te…
s mikor meglát,
ama másik,
akkor Ő vagy Te…
ha nem gondolsz,
ő sem gondol,
de érti ami alkot…
akkor látja,
s látod te is,
boldognak az arcod…"
2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése