Ihlet..

Van mikor nem találsz benső hangokat,
s kezedbe a toll már nem úgy simul,
hogy vers-testet tudj szőni magadnak,
az ihlet szárnyra kap, majd földre hull.

Vállaidnál fogva rántanak most vissza,
mert tudnod kell van még dolgod ott,
hol temetted a múltat ezer halomba
sírok zsebe feslett, s lélek-foltozott.

Szellem kastélyom díszes grádicsán
gyöngy gurul: márvány-hangú álmok.
Gördülnek szívemben lágy harmóniák,
gyönyörbe fulladt kegyes hazugságok.

Útszéli magányom porban ülve ásít,
vándor-madár szemem elmereng,
idegen volt, most ismerőm e táj itt,
felhő-fészkén pitymallat szendereg.

A föld szólít meg rögöknek hangján,
eső cseppje súgva zörög homokon,
felettem zúgó felleg-fúriák,
hangjaik dér-erek halántékomon.

Néha fel kell nyújtsuk kezünk az Égbe,
várni hittel, hogy megfogja valaki,
s vissza nézni múltunk legmélyére,
hogy tudjuk erős Ő, s meg fog tartani.

Villámként lobban el, ujjaimra fűzi
harsogó dalát ki ott fent maradt,
kezem kezében virágzó mező lesz,
lelkemben ébredő cikázó létfonat.