Hallgatás..

A hallgatás se rossz...
hidd el...
sétálok néked
új utcákat,
hová a lelked betérhet,
s vidd el...
ami megtetszett kép...
belőlem...
... ahogy állok a fák között
Gyémánt-zöld fehéren,
s néha a kék kobalt ég
alatt a felhők,
ébresztik bennem fel
a csendes szemlélőt...
... hidd el...
a hallgatás se rossz...
amikor a Mások beszélnek,
folyók, völgyek, városok,
téged elérnek, mert engeded,
s vigyázod örök álom lelked,
megtartva őket úgy,
ahogy akkor érezted...
... a hallgatás nem rossz,
mikor a víztükörbe lépsz,
és simogat a határ,
hol ég és víz válik szét...
s mikor elmerülsz
és fogyni kezd a lég,
hidd el...
a hallgatás sosem rossz,
fénnyé válik a megtörtént,
s kirobban,
ki a vízből...
mert tüdőd sikítva
kiáltja: Levegőt...
hidd el a hallgatás nem rossz dolog,
de ki nem szól sosem,
azt nem hallják,
némaságán háborog...
s amikor a Hanggá válsz,
már nem leszel több,
hangtalanul áradsz a földön,
vízen, folyón, dombon,
át ezernyi csúcson, s völgyön...
érted meg magad igazán,
a boldogság egyetlen pillanat,
és akkor nincs azelőtt,
vagy azután...