Bordáid íve
kalitkarácsként
őrzi
szíved madarát.
Papírra írom
csontjaid kandzsi
vázát,
élet mesédet.
Éjjeli lepke,
rebbenő szembogarad
újra engem néz.
Levetett ruhád,
gerincem vonala út,
hogy magadra öltsd.
Ujjaid között
izzó-vörös
halál-toll,
rám írod neved.
Didergő szavad
szeli át,
lélek-szellem
versem sorát.
..hogy ma többet
láss,
el kell engedned
néha
a holnap kezét..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése